„ ISTEN EMBERE TÖKÉLETES ÉS MINDEN JÓCSELEKEDETRE KÉSZ LEGYEN.”
(2Tim 3,17)

A MAGYAR MÁLTAI SZERETETSZOLGÁLAT

– a Betegápoló Irgalmasrend, a Magyar Máltai Lovagok Szövetsége, valamint a hozzátartozók nevében is – fájdalmas szívvel, de Isten akaratában megnyugodva tudatja, hogy

P. KOZMA IMRE OH

áldozópap, irgalmasrendi szerzetes, apostoli protonotárius, címzetes apát,
a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke,
a Magyar Irgalmasrendi Tartomány korábbi delegátusa és a budapesti rendház perjele,
a Szuverén Máltai Lovagrend nagykeresztes tiszteletbeli konventuális káplánja

életének 85., áldozópapságának 62., szerzetesi fogadalmainak 25. évében,
2024. október 17-én az örökkévalóságba költözött.

Kozma Imre atya lelki üdvéért 2024. november 15-én, pénteken 15 órakor
szentmisét mutatunk be a budapesti Szent István Bazilikában.
Ezt követően helyezzük földi maradványait örök nyugalomra a Bazilika altemplomában.

Szeretettel hívjuk mindazokat, akik Kozma Imre atyát ismerték és tisztelték,
vegyenek részt a gyászmisén, és imádkozzanak lelki üdvéért!

Kérjük a gyászolókat, hogy együttérzésüket mindössze jelenlétükkel fejezzék ki,
a koszorúra, virágra szánt összeggel a Magyar Máltai Szeretetszolgálat munkáját támogassák!

Kérjük, hogy amennyiben számíthatunk a szertartáson való részvételére,
november 13-ig jelezze az alábbi e-mail címen: temetes@maltai.hu.

„Az élet arra való, hogy elajándékozzuk”

Kozma Imre atya 1940. június 4-én Győrzámolyban született. A győri bencés gimnáziumban érettségizett, majd papi szemináriumba jelentkezett. Döntése komoly elkötelezettséget jelentett, hiszen 1958-ban a papi hivatást választó fiatalok biztosan számíthattak arra, hogy az államvédelmi hatóság zaklatni és üldözni fogja őket.

Kozma Imre atyát 1963-ban szentelték pappá. Első állomáshelye Tát-Dorogbányán volt, majd áthelyezték Budapestre. 1968 és 1977 között a Ferenciek terén álló Alkantarai Szent Péter templomban szolgált. Szokatlan hangvételű, szókimondó prédikációi sokakat megszólítottak, a fiatal felnőtteknek tartott konferencia beszédei alatt zsúfolásig megtelt a templom. Kozma Imre atyát ezekben az években számos alkalommal előállították és kihallgatták, hallgatóságának több tagját meghurcolták és kizárták az egyetemről.

Pályafutásának következő állomása a zugligeti Szent Család plébániatemplom volt. Százak által látogatott hittan óráin azt tanította, hogy a kereszténység nem elmélet, hanem gyakorlat, a templom falain kívül a mindennapokban is meg kell élni hitünket. A közösség tagjainak konkrét segítő feladatokat kellett vállalniuk, ekkor alakult ki az az önkéntes hálózat, amely később a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapját adta.

Az 1989-ben megalakult Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnökeként a szegények, idősek, hajléktalan emberek ellátását szervezte meg. A zugligeti templom kertjében megnyitotta az első menekülttábort a Budapesten gyülekező keletnémet családok előtt, ezzel az akkori Európa legnagyobb humanitárius akcióját indította el, melynek során 48 ezer menekültet fogadtak be Magyarországon. A romániai forradalom alatt segélyszállítmányokat juttatott el a szükséget szenvedő településekre, a délszláv háború alatt kórházi osztályokat, bentlakásos intézményeket és nagy számú civil lakosságot menekített át Magyarországra az általa vezetett szervezet. Felhívásaira önkéntesek százai jelentkeztek, közben országszerte megalakultak a Magyar Máltai Szeretetszolgálat helyi csoportjai. Három és fél évtized alatt a Szeretetszolgálat az egyik legnagyobb magyarországi karitatív szervezetté vált, amely szociális, oktatási és egészségügyi ellátásokból is hálózatot épített ki, intézményeiben és önkéntes csoportjaiban naponta átlag 17 ezer emberről gondoskodik.

1997-ben Kozma Imre atya felvételét kérte a Betegápoló Irgalmasrendbe, mely irányítása alatt megerősödött, és kórházaival az egészségügyi ellátás jelentős szereplőjévé vált. Ötvenhét évesen lett szerzetes, a legtöbben ilyenkor már a visszavonulásukat tervezik, ő a keresztény szemléletű orvoslás újraélesztését tűzte célul, és 82 éves koráig vezette a rend hazai szervezetét.

Pályafutása utolsó szakaszában éppolyan energikus volt, mint fiatalon. 2013-ban pappá szentelésének ötvenedik évfordulójára készülve gyalogosan végigjárta papi szolgálatának állomáshelyeit, 73 évesen 140 kilométeres zarándoklatot tett egy szerzetestársa kíséretében.

Életének utolsó betegsége drámai gyorsasággal zajlott, nem hosszantartó betegséget és szenvedést követően, hanem viszonylag váratlanul, békésen, szentségekkel megerősítve távozott.

Papi szolgálata

1963-1965

káplán Táton és Dorogon

1963-1965

1966-1968

káplán a Zugligeti Szent Család Plébánián

1966-1968

1968-1977

lelkész a Ferenciek terén álló Alkantarai Szent Péter templomban

1968-1977

1977-1997

Zugligeti Szent Család Plébánia plébánosa

1977-1997

1989-től

a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke

1989-től

1997-től

a Betegápoló Irgalmasrend tagja

1997-től

Kitüntetései és díjai

1989

Máltai Nagykereszt a Máltai Nagymestertől a keletnémet menekültekért végzett tevékenységéért

Szolgálati Nagykereszt a német államtól

1989

1990

Nagycsaládosok Országos Szövetségének Tiszteletbeli Tagja az érdekükben végzett tevékenységért

Márton Áron Emlékérem

1990

1992

Március 15. díj a Tudósok és Művészek Demokratikus szövetségétől olyan személy részére, aki az adott évben a leghatékonyabb karitatív tevékenységet fejtette ki a nemzetiségi csoportokért

                Apostoli protonotárius kitüntetés a római pápától a Magyarországon lévő menekültek megsegítéséért

Magyar Köztársaság Szolgálati Keresztje a Magyar Kormány miniszterelnökétől

Széchenyi István díj a MÁV-al való jó együttműködésért

Népjóléti Minisztérium díja a magyar ifjúság egészségügyi programjának érdekében kifejtett tevékenységéért

Gyermekvédelmi Intézet díja az állami gondozásban lévő gyermekek megsegítéséért

1992

1993

A Magyar Belügyminisztérium kitüntetése a Haza Napján a Magyar Anyák megsegítéséért

A horvátországi Zahvalnica díj a Vinkovci kórház betegeinek ellátásáért és a kórház újjáépítésében vállalt tevékenységért

Szacsvai Imre díj az elmúlt évtizedek során az ifjúság erkölcsi nevelésében tanúsított következetes és eredményes tevékenységéért

1993

1994

Idősek Életéért díj a Nyugdíjasok Országos Szövetségétől

                Magyar Politikai Foglyok Szövetsége díj az 56-os harcosok és politikai üldözöttek szociális megsegítéséért

Savoyai Viktor Emmánuel díj az Európában végzett szeretetszolgálati tevékenységért

1994

1995

A Magyar Kormány által alapított Kisebbségekért díj

1995

1996

Az Év Embere Európában, akit a Reader’s Digest Magazin választott meg

1996

1997

Igazolt Magyar Szabadságharcos Világszövetség „Hűség a Hazához” Érdemkereszt

A Százak Tanácsának tagja (a leghitelesebbnek ítélt személyek Magyarországon)

1997

1999

A Szuverén Máltai Lovagrend Nagykeresztje (The Grand Cross of Merit of the Order) a Magyar Máltai Szeretetszolgálat megalakulásának 10. évfordulója alkalmából, az elmúlt tíz év szeretetszolgálati tevékenységének elismeréseként

1999

2000

Igazolt Magyar Szabadságharcos Világszövetség Elnöksége „Hűség a Hazához” érdemkereszt

Szent László Érem díj Győr (megyei jogú város) közgyűlésétől a rászorultak, elesettek megsegítéséért

2000

2001

Igazolt Magyar Szabadságharcos Világszövetség „Hűség a Hazához” Érdemkereszt

2001

2002

„Arany Emlékérem” Magyar Nemzetőrség

„Pro Cultura Societas Crucem Laudis et honoris  signum”

Középeurópa Kulturális Közösségének díja (Udine- Aquileia, Italy)

Európa népeiért végzett szolgálatáért

2002

2003

Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje

Negyven év a szegények szolgálatában.

Béke Inter-Lyra díj

Az emberek jobb életkörülményeiért és békéjéért vállalt áldozatos tevékenységéért.

Magyar Örökség Díj

2003

2004

APHELANDRA díj

A 1989-ben a keletnémet menekültekért végzett tevékenységért

2004

2005

Prima Primissima 2005 díj

A magyar oktatás és köznevelés terén nyújtott kiemelkedő teljesítményéért

2005

2006

Bartók Béla díj

A magyar kultúra és művelődés érdekében kifejtett munkásságáért

Dr. Bády István díj

Esztergom város szépítéséért

2006

2007

Árpád fejedelem Emlékdíj

                        Mindszenty Emlékérem

                        Mindszenty József bíboros prímás szellemi örökségének gondozásáért

Budapest főváros díszpolgára

A közösség érdekében kifejtett tevékenysége, a főváros anyagi és szellemi értékeinek gyarapítása terén végzett munkássága elismeréséért

2007

2008

Budavárért Emlékérem

Budavár 1686. szeptember 2-i visszafoglalásának 322. évfordulója alkalmából

2008

2009

Szuverén Máltai Lovagrend Nagykeresztes Tiszteletbeli Káplán

A Szuverén Máltai Lovagrend Nagymesterétől a Magyar Máltai Szeretetszolgálat megalakulásának 20 éves évfordulóján, az elmúlt húsz év szeretetszolgálati tevékenységének elismeréseként

Húszéves a Köztársaság Díj, a köztársaság kikiáltásának jubileuma alkalmából, az elmúlt húsz évben a Magyarország érdekében végzett tevékenységéért

2009

2010

Francia Becsületrend (Ordre national de la Légion d΄Honneur)

Életművének elismeréseként, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat tevékenységének, hazánkban és Európában betöltött szerepének értékeléseként

„Győrzámoly díszpolgára”

Tiszteletbeli polgár”  Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat közgyűlésétől

„Széchenyi aranyérem”

A szabadság, a demokrácia és a tudomány területén végzett kiemelkedő munkájának elismeréseként.

2010

2011

Doctor Honoris Causa

Laborem Socialis Doctorem Szent Erzsébet Egyetem, Pozsony

„56-os Magyar Szabadságharcos Hűség Serlege”

A rendszerváltozás óta tanúsított erkölcsi tisztaságáért, abból fakadó tiszteletet érdemlő magatartásáért, cselekedeteiért, amelyekkel a hazához való hűségét, példamutató nemzeti öntudatát bizonyította.

Igazolt Magyar Szabadságharcos Világszövetség Elnöksége

„Giesswein Sándor Emlékérem”

Sokoldalú karitatív munkássága elismeréséül adományozta a Gisswein Sándor emlékbizottság, Mosonmagyaróvár

Tiszteletbeli polgár”  Nyárádmagyarós-Románia

A szegényekért végzett áldozatos, karitatív munkája és templomépítő tevékenységének elismeréseként.

2011

2012

Emberi méltóságért kitüntetés

az Emberi Méltóság Tanácstól

2012

2013

Magyar Nemzetért emlékérem

            Magyarok Világszövetségétől

a kereszténységéért, a magyar nemzet legszebb értékeinek megjelenítéséért

Humánum Örzője díj

Holokauszt Közalapítvány és az Igaz Emberek Társasága

a humánum élő, jelenünkben is gyakorolható szolgálatáért

2013

2014

Magyar Politikai Foglyok Szövetsége

25 éves Jubileumi Emlékérem

Petőfi Díj

A Középeurópai Népek Szabadságáért”

2014

2015

Terror Háza Múzeum

 „Petőfi Emléklap a Helytállásért”

Panoráma Világklub V. Magyar Világtalálkozó

„A Világ Magyarságáért”elismerés

2015

2016

Európai Polgár díj

Az Európai Parlamenttől a kölcsönös megértés, a polgárok és a tagállamok közötti szorosabb integráció előmozdítása, az unió értékeinek képviseletében nyújtott kivételes teljesítményéért

Tata Város Díszpolgára

A magyarság lelki megújulásáért végzett áldozatos munkája, a bajba jutott emberek megsegítése, a Szeretetszolgálat által a tatai intézményeknek nyújtott adományok elismeréseként

2016

2017

Jean Monnet Emlékérem

A Charta XXI Megbékélési Mozgalom kitüntetése, az „Európa atyjának” is nevezett Jean Monnet Emlékérem

2017

2020

Magyar Érdemrend Középkeresztje a Csillaggal kitüntetés

Magyarország Köztársasági Elnöke adományozta több mint fél évszázados papi szolgálata, a betegek, az elesettek és a rászorulók testi-lelki egészségének, illetve szociális helyzetének javításáért mindig elhivatott, példaértékű életpálya elismeréseként

2020

2020

Pro Ecclesia Hungariae-díj

Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elismerését fejezi ki azért a szolgálatért, amelyet a díjazott élete folyamán a Katolikus Egyházért végzett.

2020

2024

Esterházy-díj

a Rákóczi Szövetség elismerése

2024